Részsikerek a CLAAS-UniTech Mérnökversenyen

Részsikerek a CLAAS-UniTech Mérnökversenyen

A versenyre 2-4 fős csapatok jelentkezhettek, akiknek feladata egy-egy „klassz” gép (gabonabekarítógép imitáció) építése volt, amelynek sikerrel kell teljesíteni:

  • a mobilitási
  • az aratási feladatot és
  • a fárasztóvizsgálatot.

A 2016-os verseny döntőjébe három BME-s csapat jutott, de a Széchenyi Egyetem SZElektálok csapatába is delegáltunk egy MSc-s hallgatónkat.
A verseny sikeres lebonyolítását a rendező cég Kft. K+F csapata és az objektív zsűri biztosította. (Dr. Fenyvesi László, Szt. István Egyetem, elnök; Dr. Kerényi György BME; Csanádi Tamás CLAAS Hungária Kft.)

Az első, a mobilitási feladat, amelynek során egy kijelölt szlalom pályán kellett végigmenni a „vágóasztalt” vontató „betakarító” géppel, már nem mindenkinek sikerült. A kormány berendezés, ill. a lánchajtás hibája miatt a feladatot nem sikerült szint időn belül teljesíteni, amit pontlevonással büntettek.

A második, a leglátványosabb feladat, a betakarítás imitálása volt. A szervezők által kijelölt területen négyzethálószerűen elhelyezett fakockákat és teniszlabdákat kellett felszedni és külön-külön tartályba gyűjteni. Ez a feladat már több csapatnak okozott problémát. Volt olyan gép, amely nem volt képes felszedni a „terményt” s volt olyan, amely nem volt képes a szétválogatásra.

A harmadik, a „megbízhatósági” feladat volt a legnehezebb. A valóságos körpályás fárasztó pályán (természetesen könnyített akadályokkal) egyetlen csapat volt képes minden akadályt legyőzni. A többiek jó néhány akadályt kihagytak vagy nem tudták szintidőn belül teljesíteni az előírt két kört.

A három különböző funkció tökéletes teljesítése csupán egyetlen csapatnak sikerült. A részfeladatok közül volt, aki a mobilitásra, mások a „betakarításra” helyezték a hangsúlyt. A megbízhatósági feladatnál észre lehetett venni a csapatok összeállításában meglévő különbséget. A szilárdsági tervezés sikerében meglátszott, hogy a csapat több tagja már MSc hallgató, vagyis végzett mérnök.

A verseny eredménye a mellékelt táblázatban látható. Egyetemünk csapatai a 3., 4. és 6. helyett szerezték meg. (A győztes csapatot egy MSc-s hallgatónk erősítette.)

A verseny helyezettjei a következő díjazásban részesültek:

  1. helyezettek: Utazás és gyárlátogatás a CLAAS központjába, Harsewinkelbe, és egy-egy grafikus munkaállomás szintű laptop.
  1. helyezettek: Full HD monitor-TV
  1. helyezettek: 240 GB SATA 3 SSD

Különdíj a leginnovatívabb konstrukciókért: Aratás gyakorlat Magyarországon CLAAS kombájnnal.

Az induló csapatok:

1

A dobogós csapatok:

2

A győztes konstrukció:

3

Reméljük a jövő évi versenyről még nagyobb sikerekről számolhatunk be.

CLAAS-UniTech Mérnökverseny Eredménytábla

 

Sorszám Név/Egyetem Mobilitás Aratás Fárasztó vizsgálat Végeredmény
1. SZElektálók Széchenyi István Egyetem I. I. I. I.
2. Csavarfejek Széchenyi István Egyetem IV. VII. VI. VII.
3. The J Team Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem V. IV. V. V.
4. Fabrika Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem VII. V. V. VI.
5. Mérnökpalánták Brassói Transilvania Egyetem II. VI. IV. IV.
6. Genezis Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem VI. III. III. III.
7. Fahrenheit Debreceni Egyetem III. II. II. II.

Különdíj: Mérnökpalánták, Brassói Transilvania Egyetem