Virtuális aratás áprilisban!

Virtuális aratás áprilisban!

Hallgatóink 2. helyezést értek el a Törökszentmiklóson rendezett CLAAS UniTech mérnökversenyen.

A CLAAS Hungária Kft. által meghirdetett CLAAS UniTech Mérnökverseny célja egy olyan országos(nemzetközi) verseny létrehozása, amely felhívja a fiatal mérnökhallgatók figyelmét a mezőgépészet kihívásaira és lehetőségeire. A verseny lehetőséget kíván adni az iparág komplexitásának és szépségeinek bemutatására.

A feladat egy olyan gépcsoport tervezése, amely egy magajáró arató-cséplőgép egyes funkcióinak végrehajtására alkalmas. A gépcsoportnak 3 egységből kell állnia: maga a funkciók többségét megvalósító központi egység (a továbbiakban „kombájn”), egy „adapter”, amely a terményt a fő egységbe juttatja, valamint egy szállítókocsi, mely az adapter szállítására szolgál, és a kombájn vontatmánya.

A meghirdetett versenyre max.5 fős csapatok jelentkezhetnek, akik egy olyan „kombájnt” terveznek és építenek, amely alkalmas

  • a mobilitási
  • az aratási feladat és
  • a fárasztóvizsgálat

sikeres teljesítésére.

 

A felhívás sikerét igazolja, hogy a 2017/2018-as versenyre kilenc hazai és két külföldi egyetem (Zewail University of Science and Technology, Sapientia Erdélyi Tudomnyegyetem) 30 csapata regisztrált.

A legszínvonalasabb tervek benyújtói lehetőséget és támogatást (75 000 Ft) kaptak arra, hogy alkotásaikat megépítsék és élőben összevessék egymással a verseny döntőjén, a CLAAS Hungária Kft. telephelyén, Törökszentmiklóson.

A bemutatott terveket a kiíró cég munkatársai értékelték és a 2018-as döntőbe a következő csapatokat juttatták:

4 zsemle per 100 km; A kocka el van vetve; Acélszív; Farmers of Pannon University; Hardvester; JATA; SZEdett vetett; SZIE-Company; SZIE MezőgépÉszek; Team Alibi; Teniszevő fémcucc;The J Team; Tímném.

Eredménytábla

A feladat nehézségét mutatja, hogy a döntőbe való indulás jogát elnyert csapatok közül végül is nem mindenki tudott elindulni. Volt olyan egység, amelynek a kész gépe a döntő előtti napon sérült meg, s így végül is a verseny kilenc indulóval kezdődött.

A verseny sikeres lebonyolítását a rendező cég K+F csapata és az objektív zsűri biztosította. (Dr. Fenyvesi László, Szt. István Egyetem, Dr. Jóri J. István, BME, a zsűri elnöke; Dr. Kerényi György BME; Csanádi Tamás CLAAS Hungária Kft.)

A versenyen az első, a mobilitási feladat volt, amelynek során egy kijelölt szlalom pályán kellett végigmenni a „vágóasztalt” vontató „betakarító” géppel. (1. ábra) A kormány berendezés, ill. a hajtás rendszer hibája miatt a feladatot nem mindenkinek sikerült szint időn belül teljesíteni, amit pontlevonással büntettek.

A második, a leglátványosabb feladat, a betakarítás imitálása volt. A szervezők által kijelölt területen négyzethálószerűen elhelyezett fakockákat és teniszlabdákat kellett felszedni és külön-külön tartályba gyűjteni. (2. ábra) Ez a feladat már több csapatnak okozott problémát. Volt olyan gép, amely nem volt képes felszedni a „terményt” s volt olyan, amely bár felszedte, de nem volt képes a szétválogatásra.

A harmadik, a „megbízhatósági” feladat volt a legnehezebb. A valóságos körpályás fárasztó pályán (természetesen könnyített akadályokkal) csak kevés csapat volt képes minden akadályt legyőzni. (3. ábra) A többiek jó néhány akadályt kihagytak vagy nem tudták szintidőn belül teljesíteni az előírt két kört.

A három különböző funkció tökéletes teljesítése végül is senkinek sem sikerült. A részfeladatok közül volt, aki a mobilitásra, mások a „betakarításra” helyezték a hangsúlyt. A megbízhatósági feladatnál észre lehetett venni a csapatok szakmai felkészültségében meglévő különbséget.

Az eredmények kiértékelését követően került sor az eredmény kihirdetésére (lásd táblázat), ahol a díjakat a Claas Hungária Kft. vezetőségének képviselői (Andreas Szakácsi, ügyvezető, Szoták-Nové Mária HR vezető, Csanádi Tamás K+F vezető) és a zsűri elnöke adta át.

Díjazás

  1. helyezettek

1.000.000 Ft. és gyárlátogatás a CLAAS központjába, Harsewinkelbe.

  1. helyezettek

500.000 Ft.

  1. helyezettek

100.000 Ft

Különdíj a leginnovatívabb konstrukciókért:

Aratás gyakorlat Magyarországon CLAAS kombájnnal

Az eredményhirdetést követő állófogadáson lehetőség nyílt a tapasztalatok megvitatására és egyúttal a következő verseny szervezésének megkezdésére is. Az ugyanis mindenki számára egyértelművé vált, hogy az ilyen jellegű versenyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallgatók a főiskolán/egyetemen tanultakat valós feladatok során próbálják alkalmazni. A versenyt szervezők számára pedig lehetőséget biztosít arra, hogy megismerjék a vállalkozó szellemű hallgatókat, akik később a cég(ek) hasznos munkatársai lehetnek. Ennek érdekében a CLAAS Hungária Kft. vezetői bejelentették, hogy folytatni kívánják a versenysorozatot, sőt nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a verseny nemzetközivé tételére.

Dr. Jóri J. István