Általános információk
Fontos! A szakdolgozat és diplomaterv készítéssel, illetve záróvizsgákkal kapcsolatos kérdéseket a BME Gépészmérnöki Kar egységes szabályozás alá vonta, amelyet minden a karon végzős hallgatóra alkalmazni kell. Lásd: 20140905-ODH számú körlevél (a szakdolgozat készítéssel, diplomatervezéssel és záróvizsgák szervezésével kapcsolatos egyes kérdésekről) Ez a szabályozás rögzíti az eljárásokban érintettek feladatait, az ezekre vonatkozó követelményeket, továbbá a szereplők jogait és kötelezettségeit. A körlevélben megfogalmazottak megvalósítását a körlevél mellékletei segítik.
Kifejezetten szeretnénk hallgatóink figyelmét felhívni arra, hogy a szabályozás létezik és hatályos, hangsúlyozzuk, hogy a szabályozás és a végrehajtást segítő mellékletek ismeretét és alkalmazását a Gépészmérnöki Kar elvárja és számon kéri.
Az aktuális szabályozás és az alkalmazandó mellékletek a Gépészmérnöki Kar honlapján a Szabályzatok menüpont alatt találhatók.
A jelen tanszéki oldalon azok az információk találhatók, amelyek a kari eljárásrend és a szabályzat alkalmazását, végrehajtását a tanszéki és képzésbeli sajátosságok figyelembe vételével kiegészítik, segítik. A tanszéki szabályozás harmonizálása, pontosítása folyamatban van. Az értelmezésbeli bizonytalanságok és a konkrét kérdések esetében is a tanszéki szakdolgozat- és diplomaterv felelősök, illetve a tanszékvezető tudnak részletes felvilágosítást nyújtani.
FIGYELEM! A titkosítási kérelem a korábbi formában megszűnt. 2015/2016 II. félévétől a titkosítással, korlátozott hozzáféréssel kapcsolatos igényeket a Kar Dékáni Hivatala kezeli.
TÉMA AJÁNLATOK TERMÉKTERVEZŐKNEK
Sor‐ |
CÍM |
Cég / témavezető |
1 |
Utcabútorok innovatív fejlesztése |
Alex Fémbútor Kft. – Dr. Karasszon Mihály karasszon.mihaly@alexbutor.hu |
2 |
Fiat Ducato furgon fedélzeti berendezések kezelőszerveinek közös modulba rendezése |
Knaus Tabbert Kft. Vác, (+36) 35 574 510 |
3 |
Feljutási lehetőség tervezése lakóautók magas ágyaihoz |
Knaus Tabbert Kft. Vác, (+36) 35 574 510 |
4 |
||
5 |
PET INSERT termékcsaládhoz HW kocsi tervezése: Új generációs PET detektorcsaládhoz MRI kompatibilis kocsi tervezése az elektromos komponensek számára. |
MEDISO Kft. – Nyitrai Zoltán zoltan.nyitrai@mediso.com |
6 |
||
7 |
Minimalista stílusú „okos” kandalló tervezése: A feladat célja egy központi fűtés kényelmét adó, fatüzelésű kandalló tervezése, amely a legmagasabb esztétikai igényeknek is megfelel. Alapvető elvárás, hogy a kandalló teljesítse a passzív házas légtömörségi előírásokat és illeszkedjen az automatizált otthonok iránt támasztott funkcionális követelményeknek. |
Kis Barnabás, műszaki vezető, Unitech Industries Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
8 |
Élelmiszerek füstöléséhez használatos hidegfüst generátor formatervezése |
K&K Ház Kft, Kakuk Szabolcs ügyvezető szassz@gmail.com |
9 |
Moduláris burkolatrendszer tervezése: A feladat célja egy olyan magas minőségű és modularitású burkolatrendszer kialakítása, melynél a 100%-os fényvédelem, a keletkező gázok és gőzök elszívása, a design és funkcionális világítások is megvalósíthatóak költséghatékonyan, a kiemelkedő esztétikai igények figyelembe vételével. |
Kis Barnabás, műszaki vezető, Unitech Industries Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
10 |
Személygépkocsi motorház fedelének könnyűszerkezetes kialakítása |
Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
11 |
Személygépkocsi csomagtér fedelének könnyűszerkezetes kialakítása | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
12 |
Személygépkocsi vezetőoldali ülés kereszttartójának könnyűszerkezetes kialakítása |
Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
13 |
Személygépkocsi hátsó rugótornyának könnyűszerkezetes kialakítása | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
14 |
Személygépkocsi hátsó tető csomópontjának könnyűszerkezetes kialakítása | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
15 |
Tömegcsökkentési lehetőségek a személyautók önhordó karosszériájában | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
16 |
Műszerfalba integrált (rejtett) pohártartó konstrukciója, formaterve | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
17 |
Kesztyűtartó prémium kategóriás autóba, formaterv | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
18 |
Vezetőoldali ajtóburkolat kialakítása, formaterv | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
19 |
Fedéllel ellátott tároló rekesz a középkonzolba, formaterv | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
20 |
Duplafedelű csomagtérpadló kialakítása extra tárolórekeszekkel, formaterv | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
21 |
![]() |
Kis Barnabás, műszaki vezető, Unitech Industries Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
22 |
![]() |
Kis Barnabás, műszaki vezető, Unitech Industries Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
23 |
![]() |
Kucsera Attila egyéni vállalkozó, Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
24 |
![]() |
Slopmax Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
25 |
![]() |
Slopmax Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
TÉMA AJÁNLATOK GÉPTERVEZŐKNEK
Sor‐ |
CÍM |
Cég / témavezető |
1 |
Optimáló eljárások tesztelése CAD környezetben |
Dr. Körtélyesi Gábor és Erdősné Sélley Csilla |
2 |
Gépszerkezeti elemek optimálása |
Dr. Körtélyesi Gábor és Erdősné Sélley Csilla |
3 |
Symphyseolysis (a szeméremcsonti ízület sérülése) műtéti |
Dr. Bodzay Tamás főorvos Dr Váradi Károly |
4 |
Acetabulum‐ (csípőízületi vápa) törések és műtéti rögzítésük |
Dr. Bodzay Tamás főorvos Dr Váradi Károly |
5 |
Tömítésvizsgáló készülék tervezése |
Dr. Goda Tibor |
6 |
Hengeres fogaskerekek felületi teherbírásának számítása |
Dr. Csobán Attila |
7 |
Teljesítmény elágazásos fokozatmentes hajtómű vizsgálata |
Dr. Farkas Zsolt |
8 |
|
|
9 |
|
|
10 |
Konyhabútor ajtónyitó mechanizmusának fejlesztése |
HUWIL Kft. Bendefy András |
11 |
Sütőipari termékek nyomonkövetésére alkalmas, 3D nyomtatott markerek fejlesztése | Slopmax Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
12 |
Sütőipari gépsor minőségbiztosítását elősegítő megoldások kidolgozása és előkészítése 3D nyomtatáshoz | Slopmax Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
13 |
![]() |
Dr. Rádics János Péter EbK Hungary Kft. |
14 |
![]() |
Dr. Rádics János Péter EbK Hungary Kft. |
15 |
Próbatest fejlesztése ciklikus, egytengelyű húzó/nyomó igénybevételnek kitett gumi alkatrészekhez (magyar, angol) Letölthető témíkiírás |
Fazekas Bálint Dr. Goda Tibor |
16 |
Elektromos meghajtású lineáris szánegység működtetése pneumatikus rásegítéssel | Dr. Farkas Zsolt |
17 |
Pneumatikus működtetésű energiahatékony oktatópad továbbfejlesztése | Dr. Farkas Zsolt |
18 |
Új típusú kőolajszivattyú egység fejlesztése | Dr. Hős Csaba BME HDR Tanszék Dr. Nguyen Huy Hoang |
19 |
||
|
||
21 |
![]() |
Dr. Rádics János Péter |
22 |
![]() |
Dr. Rádics János Péter |
No. |
Diplomaterv címe |
Konzulens(ek) |
1. |
Talaj CO2 kibocsátás mérő félautomata berendezés tervezése |
Dr. Rádics János Péter, GT3 |
2. |
Talaj CO2 kibocsátás meghatározására alkalmas laboratóriumi mérőberendezés tervezése |
Dr. Rádics János Péter, GT3 |
3. |
Univerzális, automata mérőberendezés tervezése, különböző talajvizsgálati feladatok ellátására |
Dr. Rádics János Péter, GT3 |
4. |
Univerzális vetőgép adagoló rendszerének fejlesztése |
Dr. Rádics János Péter, GT3 |
5. |
Univerzális vetőgépcsoroszlya kidolgozása |
Dr. Rádics János Péter, GT3 |
6. |
Különböző gyógynövény betakarító berendezések tervezése (növényenként) |
Dr. Rádics János Péter, GT3 |
7. |
Hidas munkagépcsoport géprendszeréhez különböző munkagépek tervezése |
Dr. Rádics János Péter, GT3 |
8. |
Mezőgazdasági hajtóművek teljesítményének meghatározására alkalmas mérőberendezés tervezése |
Dr. Rádics János Péter, GT3 |
9. |
Mezőgazdasági láncok élettartam meghatározásához szükséges mérőberendezés tervezése |
Dr. Rádics János Péter, GT3 |
10. |
Váltvaforgató eke, fogásszélesség alapú, automatikus beállításának kifejlesztése |
Dr. Rádics János Péter, GT3 |
11. |
|
|
12. |
Különböző (aktuális projektekhez kapcsolódó) mezőgazdasági gépek, berendezések tervezése |
Dr. Rádics János Péter GT3 Gubacsi Imre Omikron Kft. |
13. |
Különböző (aktuális projektekhez kapcsolódó) mezőgazdasági gépek, berendezések tervezése |
Dr. Rádics János Péter GT3 Farkas László Metalwolf Kft. |
14. |
Laboratóriumi talajvizsgálatok közelítése DEM analízis segítségével |
Tamás Kornél GT3 Dr. Jóri J. István, GT3 |
15. |
Talaj repedésterjedésének szimulációja DEM analízissel |
Tamás Kornél GT3 Dr. Jóri J. István, GT3 |
16. |
Rezgő művelőelem vizsgálata DEM analízissel |
Tamás Kornél GT3 Dr. Jóri J. István, GT3 |
17. |
|
Dr. Rádics János Péter GT3 |
18. |
|
Dr. Rádics János Péter GT3 |
19. |
|
Dr. Rádics János Péter GT3 |
TÉMA AJÁNLATOK CÉGEK SZERINT
Az alábbi témajavaslatok nem minden esetben naprakészek. Kérjük érdeklődjenek a cégeknél, vagy a megjelölt konzulenseknél.
Heavy-duty diesel motor kiegészítő fogaskerék hajtás tervezése
Elektromos hajtású robogó hajtáslánc és akkumulátorcsomag tervezés
Hajtás rendszer méretező alkalmazás és parametrikus 3D modellek készítése különbőző elrendezésű tengely rendszerek gyors előállításához
Kifáradásos tesztet végző berendezés konstruálása emberi csontba ültethető implantátumok dinamikus terhelési vizsgálatához
Alumínium hangfal test méretezése, tervezése High-End hangfalhoz
- Mobil árnyékoló tervezése: Szabadtéri gépszerelésekhez mozgatható árnyékoló és esővédő mobil tetőszerkezet tervezése.
- Függesztett tárcsásborona termékcsalád tervezése: Jelenlegi termék elemzése, áttervezése, teljes termékcsalád családtáblás tervezése.
- Sorközművelő kultivátor művelőkocsi tervezése: Sorközművelő kultivátor művelőkocsijának tervezése. Szilárdsági, merevségi problémák megoldása, különböző szerszámok felszerelhetőségének megoldása, ergonómikus beállítás tervezése.
- Sorközművelő kultivátor tervezése1: Függesztett 6 soros kultivátor tervezése, jelenlegi és korábbi modellek alapján. Elrendezési és összecsukási problémák megoldása.
- Sorközművelő kultivátor tervezése 2a: Vontatott sorközművelő kultivátor tervezése. Erőgép követési, összecsukási, kiemelési problémák megoldása.
- Sorközművelő kultivátor tervezése 2b: 8 és 12 soros sorközművelő kultivátor tervezése.
- Sorközművelő kultivátor műtrágyaszóró tartályának tervezése: Sorközművelő kultivátor granulált műtrágyaszóró tartályának tervezése, a tartály alakjának, belső kialakításnak tervezése boltozódás elkerülését szem előtt tartva.
- Folyékony műtrágya kijuttató rendszer tervezése: Sorközművelő kultivátor folyékony műtrágyaszóró rendszerének tervezése.
- Ventilátor paraméteres tervezése: Sorközművelő ventilátor műtrágya kijuttató ventillátorának paraméteres tervezése trial’n error fejlesztéshez.
- Iker munkagép alváz tervezése: Két azonos méretű, kisebb függesztett munkagép szállítására és működtetésére alkalmas segédváz tervezése.
- Középmély altalajlazító fejlesztése: Középmély altalajlazító munkagép vázának tervezése topológiai optimálás használatával.
- Középmély altalajlazító tervezése: Középmély altalajlazító művelőelemének tervezése, kiemelten a művelőelem biztosítás tervezése.
- Vontatott középnehéz tárcsásborona tervezése: Tervezzen vontatott középnehéz tárcsásboronát.
Nr | Témakör | Címjavaslat | Koordinátor |
2 | Vágóasztal szállító kocsi | Vágóasztal szállító kocsik önsúlyának csökkentése polimer és alternatív anyagok, technológiák alkalmazásával. | Madarasi |
3 | Vágóasztal szállító kocsi | Vizsgálja meg a lehetőségeket, majd tervezze meg a vágóasztal szállítókocsik átmenő rendszerű fékrendszerét 40km/h-nál nagyobb menetsebességre! | Göblyös |
5 | Vágóasztal szállító kocsi | Vágóasztal szállítókocsi váz szilárdsági méretezése 40-100km/h-s vontatási sebesség tartományra | Göblyös |
6 | Vágóasztal szállító kocsi | Vizsgálja meg a szállító kocsin szállított napraforgó adapterre ható oldalról érkező szél hatását a jármű mozgására, a szállító kocsira és az adapterre | Madarasi |
7 | Napraforgó betakarító adapter | Oldja meg a SUNSPEED hajtásszekrények növényi maradványokkal való feltöltődésének problémáját, figyelembe véve a napraforgó-földeken uralkodó körülményeket! | Bódi |
11 | Csomagolás | Vizsgálja meg, majd tervezze meg adott vágóasztal -vagy vágóasztal szállító kocsi emelési és lekötési pontokkal történő ellátását, azok integrálhatóságát! | Kardos |
16 | Termelésirányítás | Termeléstámogató rendszerek kiépítése az R&D gyártás területén | Gurmai |
17 | Termelésirányítás | Prototípus gépek gyártásának optimalizálása a gyártási idő és felmerülő költségek figyelembe vételével | Gurmai |
19 | Kukorica betakarító adapter | Vázolja, milyen jövőbeni lehetőségeket lát a kukorica betakarító adapterek szélső sorterelőin található dőlt kukoricaállományok kezelésére szolgáló berendezés továbbfejlesztésére! Dolgozzon ki egy jövőbe mutató megoldást! | Lenti |
21 | Kukorica betakarító adapter | Készítsen koncepciót és végezze el a szükséges számításokat teljes modularitású, a jelenlegi törőegység hajtóműveket kiváltani képes kukorica betakarító adapter töröegység hajtómű rendszerre! Vegye figyelembe a CLAAS-nál jelenleg elérhető különböző aratástechnológiákat és támogatott sortávokat! | Lenti |
28 | Kukorica betakarító adapter | Végezze el a CLAAS CONSPEED kukorica betakarító adapterek hajtásrendszereinek komplexitáscsökkentését! | Lenti |
35 | Gabona vágóasztal | Tervezzen szalagos vágóasztal középső egységébe kőgyűjtő csapóajtót, amely mechanikusan ill. hidraulikusan is nyitható. | Megyeri |
37 | Vágóasztal szállítókocsi | Kombájnra szerelhető dummy ferdefelhordó egység tervezése a vágóasztal és szállítókocsi kacsolatának vizsgálatára | Gurmai |
40 | Proto/Kísérletek | Tervezzen szállítókocsira szerelhető univerzális ponyvarendszert vágóasztalok tárolására. A ponyvarendszernek alkalmasnak kell lennie, szántóföldi körülmények között, a gépek eltakarására és csapadék elleni védelmének biztosítására. | Gurmai |
41 | Proto/Kísérletek | Szállítókocsik tesztelésére alkalmas dummy vágóasztalok tervezése különböző méretekben. A dummy vázak tömege és tömegközéppontja igény szerint változtatható kell hogy legyen a tesztelendő típusok függvényében. | Gurmai |
42 | Proto/Kísérletek | Olyan vezérlő és szabályozó rendszert kell tervezni, amely alkalmassá teszi a már meglévő fárasztópadok 24 órás járatását. A vezérlőegység tervezése során figyelembe kell venni a biztonságtechnikai előírásokat és követelményeket is. | Gurmai |
A CLASS Hungária Kft. összes témakiírása Dr. Rádics János Péternél megtekinthető
1 |
Személygépkocsi motorház fedelének könnyűszerkezetes kialakítása |
Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
2 |
Személygépkocsi csomagtér fedelének könnyűszerkezetes kialakítása | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
3 |
Személygépkocsi vezetőoldali ülés kereszttartójának könnyűszerkezetes kialakítása |
Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
4 |
Személygépkocsi hátsó rugótornyának könnyűszerkezetes kialakítása | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
5 |
Személygépkocsi hátsó tető csomópontjának könnyűszerkezetes kialakítása | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
6 |
Tömegcsökkentési lehetőségek a személyautók önhordó karosszériájában | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
7 |
Műszerfalba integrált (rejtett) pohártartó konstrukciója | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
8 |
Kesztyűtartó prémium kategóriás autóba | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
9 |
Vezetőoldali ajtóburkolat kialakítása | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
10 |
Fedéllel ellátott tároló rekesz a középkonzolba | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
11 |
Duplafedelű csomagtérpadló kialakítása extra tárolórekeszekkel | Kertész Zsolt zsolt.kertesz@edag.hu EDAG Hungary Kft. Érdeklődni: Dr. Horák Péter |
1. |
Conveyor hajtásrendszer tervezése, conveyor szakasz mozgatása |
Tóth-Pajor Mátyás Falcon-Vision Zrt. |
2. |
Conveyor hajtásrendszer tervezése fordító mechanizmussal |
Tóth-Pajor Mátyás Falcon-Vision Zrt. |
3. |
Conveyor hajtásrendszer tervezése átfordító mechanizmussal |
Tóth-Pajor Mátyás Falcon-Vision Zrt. |
Nr |
Téma |
GT3 konzulens |
1 |
Homlokrakodóra (önjáró rakodóra) szerelhető rönkfogó, hasítóval |
Dr. Kerényi György |
2 |
Homlokrakodóra csatlakoztatható fűnyíró, hidromotoros hajtással |
Dr. Kerényi György |
CÍM |
6‐tengelyes robotkar helyzet és pozíció tűrések ellenőrző méréseihez történő alkalmazásának fejlesztése |
Kiégett kazetták „betárazására” alkalmas „önjáró” manipulátor tervezése |
Átrakógép földrengésállósági szilárdsági ellenőrzése FEM |
Acélöntvény alkatrész jelölése |
Aktív és passzív adagolóberendezések tervezési segédletének elkészítése meglévő és új tervek alapján, valamint a tervezést segítő összefoglaló készítése. |
Kereskedelmi forgalomban kapható drónok szenzorozásának és ipari használatának vizsgálata sajátos körülmények közötti üzemeltetéshez, például atomerőm |
Tervezői katalógus összeállítása meglévő berendezések |
Demonstrációs technológiai berendezés tervezése. Vásárokon bemutatókon felhasználandó berendezés tervezése, mely bemutatja a HEPENIX Kft kínálata által lefedett főbb területeket (adagolás, manipuláció, ülékek, azonosítás, mérések, szerelés, automatizálás, …). |
Nagysebességű klimatizált autóipari szenzorellenőrző |
Szivárgás teszter alapgép tervezése. |
Egyedi csavarozó rendszer tervezése. |
Napelemgyártó cella koncepciótervének elkészítése. |
Egyedi kialakítású szervohajtású körasztal család tervezése ( villamos, pneumatikus átviteli lehetőségek, stb), parametrikus méretezése |
Egyedi szerelőállomás tervezési folyamatának kockázatértékelési támogatása SYSTEMA használatával. |
MS Kinect kamerarendszer alkalmazása komplex környezetek távmanipulációjának támogatására |
- A külső konzulens mindhárom téma esetében: Sipos Péter
Nr |
Téma |
GT3 konzulens |
1 |
CNC szerszámgép főorsó motor forgató/billentő fejegységének tervezése |
egyeztetés alatt |
2 |
egyeztetés alatt |
|
3 |
Nyeregváz állító berendezés – vázgép – tervezése, továbbfejlesztése |
egyeztetés alatt |
-
- Kompakt teherkocsi fékegység standardizálásnak lehetőségei (Diplomaterv)
-
- A Ganz –MÁVAG DVM-10 típusú dízel-villamos mozdony mozgásainak vizsgálata rugalmas és merevtest modellezés segítségével (Diplomaterv)
- A Ganz –MÁVAG DVM-10 típusú dízel-villamos mozdony szekrényének szilárdsági elemzése (síkbeli) gerenda és (térbeli) héjszerkezetes modellezés segítségéve (Diplomaterv)
- Vasúti kerék hőkezelésének szimulációja (Diplomaterv, Témavezető: Dr. Oroszváry László)
- A MÁV IC+ személykocsi szekrényének szilárdsága (Diplomaterv, Témavezető: Dr. Oroszváry László)
- Fékbetét és féktárcsa véletlenszerű érintkezése a fék oldott állapotában nagysebességű közlekedés esetén (Diplomaterv, Témavezető: Dr. Oroszváry László)
Korábbi témák:
CÍM |
Cég / témavezető |
Vasúti fékegység nagy nyíróerő átvitelére alkalmas csavarkötésének konstrukciós kialakítása és szilárdsági vizsgálata végeselem módszerrel |
Knorr‐Bremse Hungária Dr. Váradi Károly |
Vasúti fékegység nagy nyomatékkal terhelt tengelykötésének konstrukciós kialakítása és szilárdsági vizsgálata végeselem módszerrel |
Knorr‐Bremse Hungária Dr. Váradi Károly |
Egy‐ rétegű festés összevetése a jelenlegi felületvédelmi rendszerrel konstrukciós és technológiai szempontok alapján |
Knorr‐Bremse Hungária Dr. Váradi Károly |
GJS‐500‐14 ferrites gömbgrafitos öntöttvas és a GJS‐500‐7 összevetése öntési, megmunkálási, szilárdságtani |
Knorr‐Bremse Hungária Dr. Váradi Károly |
Öntvény optimálás konstrukciós, szilárdsági és technológiai szempontok figyelembe vételével |
Knorr‐Bremse Hungária Dr. Váradi Károly |
ISOBAR fékbetét tartó VEM modelljének felépítése (és számítása) |
Knorr‐Bremse Hungária Dr. Váradi Károly |
Segédoldó mechanizmus vizsgálata, kinematikai számítása, optimálása |
Knorr‐Bremse Hungária Dr. Váradi Károly |
Membrán működésének elemzése, karakterisztika számítása |
Knorr‐Bremse Hungária Dr. Váradi Károly |
- A külső konzulens mindhárom téma esetében: Franz-Josef Weber
Nr |
Téma |
GT3 konzulens |
1 |
egyeztetés alatt |
|
2 |
egyeztetés alatt | |
3 |
egyeztetés alatt |
1. |
Kézi szélező maró továbbfejlesztése |
Kis Barnabás, műszaki vezető, Unitech Industries Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
2. | Hegesztőfej tisztító állomás | Kis Barnabás, műszaki vezető, Unitech Industries Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
3. |
Kollaboratív robothoz mozgatható platform tervezése |
Kis Barnabás, műszaki vezető, Unitech Industries Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
4. | Önhordó vázra szerelt robotos alkalmazás | Kis Barnabás, műszaki vezető, Unitech Industries Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
5. |
Vízszintesen mozgó (X tengely mentén) manipulátor Y és Z tengelyének tervezése |
Kis Barnabás, műszaki vezető, Unitech Industries Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
6. |
Páternoszter jellegű alkatrész tároló tervezése |
Kis Barnabás, műszaki vezető, Unitech Industries Kft., Érdeklődni:Dr. Rádics János Péter |
A feladatok konzultálása a soltvadkerti és a budapesti telephelyen is történhet. |